FELIR azonosítás

FELIR azonosítás és nyilatkozat benyújtása

A projekt, amelynek keretében az élelmiszerlánc-felügyeleti információs rendszert megvalósították, elsősorban azt tűzte ki célul, hogy az ügyintézést, azonosítást, adatlekérést megkönnyítse az érintett élelmiszerlánc szereplők számára.

Az Élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallás elkészítéséhez a NÉBIH rendszerébe csak Ügyfélkapus regisztráció szükséges, amelyen keresztül kizárólag magánszemélyek regisztrációjára van lehetőség. (Amennyiben elektronikus úton ne járna sikerrel a regisztráció, arra is lehetőség van, hogy ezt papír alapon, a T1-es partner bejelentő lap kitöltésével a postázásával eszközöljük.)

Bevallás a FELIR-ben

A NÉBIH rendszerében ezután lehetőségünk van a bevallás leadására, amelyhez a rendszer súgója is segítséget ad. A megfelelő bevallási időszak kiválasztásával lehetőségünk van arra is, hogy korábban elmaradt, le nem adott bevallásainkat pótoljuk.

A felügyeleti díj megfizetésére kizárólag úgy van lehetőségünk, ha azt a NÉBIH számára átutalással elküldjük az erre a célra fenntartott elkülönített számlára, melynek száma a hivatal weboldalán megtalálható. A rendszer bevallási felületén lehetőségünk van arra is, hogy később javítsunk a leadott bevalláson, amennyiben ezt szükségesnek tartjuk.

Cél az egyszerűség

A projekt legfőbb célja az ügyintézés megkönnyítése, ennek megfelelően annak legfőbb elemei az élelmiszerlánc-felügyeleti nyilvántartási, díjbevallási és ellenőrzési rendszerek kialakítása voltak.

Az érintett élelmiszerlánc szereplőknek így lehetőségük van arra, hogy a korábban csak papír alapon intézhető ügyeket gyorsan és könnyen, elektronikus formában bonyolítsák.

Azok, akik korábban érvényes bevallást adtak le a NÉBIH felé az élelmiszerlánc-felügyeleti díj megfizetéséről, automatikusan azonosításra kerültek a FELIR rendszerében, csakúgy, mint az őstermelők és családi vállalkozók.

Legyen napra kész!

Rendszeresen tájékoztatjuk a legújabb fejleményekről

Azt, hogy egy forgalmazott termék a vámtarifaszám alapján FELIR regisztráció köteles-e, hogy egy adott vállalkozás kötelezett-e a regisztrációra, illetve, szintén a NÉBIH oldalán, FELIR kereső alkalmazásuk oldalán (http://portal.nebih.gov.hu/web/guest/felir-kereso) ellenőrizhetjük.

 

 

EnglishSlovakiaGermanRomania